Időről időre

Július elején kezdődött, tik-tak, tik-tak, mintha egy karóra mutatóinak kattogását hallanám a fejemben. Nem jelentettem neki túl nagy jelentőséget, de ez a fránya kattogás kezdett átalakulni. Két hét alatt bomba méretűvé nőtte ki magát, és fel akarta robbantani az egész lényem. Az agytekervényeim csak úgy zakatoltak, a szívem hevesen vert, a gyomrom mogyoró méretűvé húzta össze magát, és egy csapat pillangó indított hadjáratot ellene. Úgy éreztem el fogok késni valahonnan, hogy rohamosan fogy az időm..

Egy évvel ezelőtt kezdődött minden, akkor már tudtam, hogy az életem jelen állása és a rövid-és hosszútávú célkitűzéseim messziről elkerülik egymást. Csak húztam, halasztottam, hogy változtassak az életemen. Átestem több hullámvölgyön, voltam lent és fentebb, de igazán felhőtlenül elégedett és boldog egy napig sem voltam. Tudtam, hogy fel kell mondanom. Tisztában voltam azzal is, hogy mik az igényeim a körülményeket illetően. Sosem szerettem a magányt, olyan ez mint a klausztrofóbiásnak a lift, úgy érzed hogy megfulladsz pillanatokon belül. Én egy évig fuldokoltam. Az első kudarcok indították el a folyamatot. Az a momentum, amikor rájöttem, hogy nincs elég sikerorientált pillanatom megindította a leépülésemet. Kezdtem lemondani az álmaimról, nem szövögettem terveket. Nem akartam szállodaigazgató, vagy akár síparadicsom vezető lenni. Eltűnt belőlem a motiváltság, besimultam a szürkeségbe.Elveszett voltam, és céltalanul bolyongtam a labirintusomban keresve a kivezető utat. Aztán rájöttem, hogy hatalmas csatákat kell megnyernem ahhoz hogy végre rájöjjek, hogy ki is vagyok igazából. Kellett a pofon, hogy tudjam hogy egy nő akkor a legerősebb mikor már nincs más választása. Egy évig küzdöttem a rossz emberek kereszttüzében saját magammal a rossz oldalon. Megjártam a poklot, hiszékeny voltam és elveszett. Aztán megálljt parancsoltam magamnak, és eldöntöttem hogy boldog leszek. Rá kellett eszmélnem, hogy fél év szörnyűség után is élek még, és van aki szeret. Tudtam, hogy az elvesztegetett időmet csak úgy nyerhetem vissza, ha nem ragaszkodok hozzá görcsösen, így megtanultam a pillanatnak élni. Már nem az a lány vagyok, aki fél az ismeretlentől, az idegenektől, vagy a merész helyzetektől. Persze nem azt mondom, hogy mindenre igent mondok, hisz az nem lehetséges, de nem bújok ki a lehetőség elől. Pontot tettem a végére, szabad vagyok újra, 19 nap múlva pedig a bomba felrobban, és új fejezetet nyit. 

Az időkapszulám rádöbbentett arra is, hogy nem szabad megragadni egy helyen ami csak nyűg neked, mint ahogy egy pasi mellett sem szabad dekkolni aki nem tesz boldoggá. Az idő tényleg nem áll meg a kedvedért. Épp ezért azt mondom, hogy lépj tovább, nem éri meg időt pazarolni olyan emberekre akik nem érdemlik meg, és olyan helyekre ahol nem terem neked babér. Továbblépni nehéz, kockázatos és fájdalmas, de történik veled valami új, amivel a saját történelmed írhatod át. 

Ezeregy

Ezeregy hang dörömböl a fülemben, ezeregy érzés hasít át a szívemen, ezeregy módon képzelem el, hogy talán most tényleg jól tudok dönteni, de végül ezeregy okot találok, ami nem enged felejteni

Minden egyes nap biztosabb leszek abban, hogy a nagy döntések meghozatalához valamiféle jelre várunk, vagy egy isteni sugallatra. Az is egyre világosabbá válik számomra, hogy a segítséget nem a közvetlen környezetünktől kapjuk, hanem talán egy idegentől, vagy egy utcán elcsípett félmondatból. Ha már itt tartunk, a lányomat Arinának fogják hívni. A névválasztásnak is bizony érdekes története van. Mindenkinek vannak olyan napjai, amikor csak céltalanul bolyong az utcán, és hallgatja a kedvenc zenéjét, a gondolataiba mélyedve. Velem is így történt azon a bizonyos napon, amikor egy gyönyörű kislány rohant felém. Az édesanyja pedig utána kiabált: ARINA ÁLLJ MEG. Én is megálltam, és ő is. Abban a szent pillanatban tudtam, ha valamikor lesz egy kislányom, így fogom nevezni.

Ezek azok a pillanatok amikre nem tudunk magyarázatot adni. Ezek azok a kósza szavak, mondatok amik átveszik az agyunk fölött az irányítást, és önálló életet kezdenek élnek. A tegnapi nap is ilyen volt számomra, és hogy mi marad utána? A kételyek, a kétségbeesés, és a remény. Ez a nyomorult, édes kínzó érzés az ami már lassan másfél éve befészkelte magát a szívembe, és nem hagy aludni.

Nem fogom leírni, hogy mi is történt tegnap. Viszont a következménye az lett, hogy elgondolkodtam a pillanatnyi élethelyzetemen. Megannyi kérdés felmerült bennem. Boldog vagyok? Szeretem a munkám? 10 év múlva is ezt akarom csinálni? Mi történik a barátságaimmal? Vajon a szüleim boldog házasságban élnek? Ebben a pillanatban hiányzok valakinek? Kiben bízhatok meg? A legjobb barátom még mindig a legjobb barátom? 

Ez a sok kérdés még hajnal 2-kor is gyötört, és nem tudtam mi is hozhatná meg a kérdésekre a választ…és ekkor megszólalt a telefon…

Szerepcsere

Rúgj még belém százszor, ezerszer…fel fogok állni továbbra is. Ha már végképp nem megy, és Te kinevetsz én abból fogok erőt meríteni. Abban a pillanatban amint leminősítesz még nagyobb lesz bennem a tenni akarás. Attól a perctől fogva, hogy nem ismersz el, újult erővel fogok harcba szállni. Ne hidd, hogy érted, csakis magam miatt. Tudod tévedsz ha azt képzeled, hogy te vagy a múzsám, vagy a motiváló erőm. Elképzelni sem tudod mit jelentesz nekem. Olyan ez, mint a gyerekkorod meséi, először elvarázsol az óriások nagysága és a tündérek ereje, aztán egy csettintés és felnőtt leszel. Ezzel együtt elmúlik a varázs, nem hiszel a csodákban. Na igen, pontosan így érzek veled kapcsolatban is. Olyan vagy, mint egy képzeletbeli lény, akár unikornis vagy egy troll. Bár a viselkedésed alapján inkább az utóbbi kategóriába sorolnálak. Na igen, pontosan ez vagy Te. Sokak szerint hatalmas energiával bíró, néha robbanás közelében álló atombomba. Szerintem pedig egy egyre halványuló csillag az éjszaka egén. Mindenki más jelentőséget tulajdonít neked, Te pedig okosan játszod a szereped. Remek színészi vénákkal vagy megáldva. Ha akarod te leszel a hősies lovag, megint máskor a részeg fenevad, és számodra a legfőbb erény, hogy valaki számára Te vagy az utolsó remény. A taktikázás és trükközés nagymesterét ismerhetjük fel benned, de vajon ki lehet billenteni az egyensúlyodból? Nos, hamarosan kiderül…de most az egyszer nem biztos, hogy a végén mindenki derül…

Tudod azt mondják, hogy ha valakit meg akarsz ismerni, meg akarod érteni a viselkedését vedd fel a cipőjét és kezdd el járni az útját. Edd meg amit főztél, most én következem. 

Döntések

‘amikor megismételsz egy hibát, az többé nem hiba, hanem döntés…’

Vannak pillanatok az életben amikor csinálunk egy őrültséget, aztán az utunk kettéválik, és mi megállunk a kereszteződésben. Azonban nem állhatunk ott az idők végezetéig, el kell indulnunk valamelyik irányba. Naivan azt hihetjük, hogy elkövetett hibánk nem hordozza magában a következményeket. Talán azt hihetjük, hogy minden visszafordítható, és úgy teszünk mintha mi sem történt volna. Aztán belerohanunk egyenesen a vesztünkbe, ilyenkor követjük el a hibát újra és újra. Telik múlik az idő, míg végül belátjuk, hogy letértünk a helyes útról. Tudod, én úgy hiszem, hogy már az első bűnbeesés is egy döntés részünkről. Te döntesz úgy, hogy megteszed, és az igazán jó döntések előtt nem szokás gondolkozni. Így ha azt hiszed, hogy most hibát követtél el, valójában megváltoztattad az életed egy szakaszát. Minden mertnek van miértje. Számtalanszor mondogatjuk, hogy utólag már okosabb az ember. Ez olykor nem így van, néha csak azt kell tenned amit akkor abban a pillanatban helyesnek vélsz. Hidd el, ha visszafordíthatnád az időt, akkor is mindent ugyanúgy tennél pontról pontra. Okkal történnek a dolgok, és ha sodródsz az árral akkor élsz igazán. Megtanulsz szeretni, csalódni, és tapasztalatot szerzel, ami segíteni fog felállni, és továbblépni. Végül rá kell ébredned, hogy a legnagyobb hibáid voltak a legjobb döntéseid. Felforgatnak, szíven szúrnak, megaláznak és olyan embert faragnak belőled aki lenni akarsz. Erősebb és magabiztosabb leszel általuk. És tudod mit? Dönts gyorsan, élj könnyedén, élvezd ki a hibád minden egyes percét. Hogy miért? Mert nem tartanak örökké, és olyan gyorsan távoznak az életedből, hogy mire feleszmélsz már egy újabb fejezeten rágódhatsz. És kitudja..talán az új fejezet még több boldog perccel kecsegtet..

Neverending

Köd van. Alig látok ki az ablakon, ez a negyedik nap ami így telik. Csak ülök, és várok. Egyre hidegebb van, sokkal jobban fázok, mint tegnap. Nem tudom, hogy mi vesz körbe, talán fák, de ebben sem vagyok biztos. Van amikor egy erdőre hasonlít, máskor inkább egy vízesésre. Okkal vagyok itt azt tudom. Leginkább akkor tudatosul bennem, amikor meglátom a képet. Tele van színekkel, de nem bírom kibogozni mit is ábrázol igazán. Néha egy pacának látom, aztán ahogy elfordítom a fejem már több jelentőséget tulajdonítok neki. Egy valamit azonban biztosan tudok, hozzám kapcsolódik. Nem sokáig tudok rajta rágódni, mert megint előjön az a kellemetlen bizsergető érzés, és végül azon kapom magam, hogy a ködöt pásztázom. Az érzés azonban nem hagy nyugodni, már a bőrömet égeti, be akar kúszni alá, és egyre közelebb jár ahhoz hogy széttépjen. És amikor már pattanásig feszíti a húrt, egyszer csak felrobban, és a helyét átveszi a nyugtalanság. Igen, borzasztóan nyugtalanít a tudat, hogy nem fordulhatok meg, mert ha mégis megteszem akkor szembetalálom magam Vele, és ezt nem akarom. Hiszen itt van. Bár hátra nézhetnék a vállam fölött, hogy megbizonyosodjak róla, mégsem teszem. Felesleges. Biztos vagyok benne, hogy a hátam mögött áll. Azt is tudom, hogy ott a kis gúnyos mosoly a szája sarkában. Szinte látom a lelki szemeimmel, ahogy megvetően, és szánakozva bámul. Ilyenkor mintha azt sugallná: elcseszted. Elakarok futni, de a lábaim nem engednek, mintha földbe gyökereztek volna. A lelkiismeretem azonban szembe száll velem, és arra kényszerít, hogy megforduljak. Szembe kell néznem vele, most az egyszer, utoljára. Megfordulok hát, hogy vállaljam a következményeket, és ekkor különös dolog történik…felébredek.

Valaminek a vége…

minden bizonnyal valami új kezdete, szokták mondani a nagyok. Sokszor elgondolkodunk azon, hogy néhány embert miért is olyan nehéz elengedni. Hiszen foggal-körömmel ragaszkodunk egyesekhez, és sokáig nem tudjuk a mindent magába foglaló választ. Én már tudom, hogy miért nem bírtam továbblépni. Féltem, de nem úgy mint mások. Én nem attól féltem, hogy egyedül maradok, vagy hogy nem leszek boldog. Az emlékeimet féltettem. Bepánikolok, ha arra gondolok, hogy elfog felejteni, de attól még inkább kétségbe esek, hogy én fogom túltenni magam rajta. Mi lesz ha már nem tudom felidézni az arcát, vagy a nevetését? Mi lesz ha kiölöm magamból, minden egyes kósza emlékével együtt? Nos, erre nem lehet csak úgy felkészülni, vagy rágódni rajta. Igen pokoli érzés, amikor arra gondolunk, hogy talán utoljára álmodtunk vele. Elég nyomasztó gondolatok ezek, de idővel megtérül. Ahogy telik múlik az idő, napról napra könnyebb lesz. Először csak könnyebben veszed a levegőt, aztán már egyre kevesebbet forgolódsz elalvás előtt, végül eljön a nap, amikor mosolyogva ébredsz. Ekkor tudod igazán, hogy túl vagy rajta. Ez az a pont amikor már nincsenek benned érzések iránta, csak egy kis paca az életed könyvében.

Az út a boldogsághoz ki van kövezve, és tele van buktatókkal. Ezt már csak tetézi, ha néha-néha bevillannak az ördögi emlékek, amik még egy ideig megkeserítik a boldogulást. Ám van úgy, hogy a segítség nem várt helyről érkezik. Bizonyos emberek csak úgy betoppannak, és a pozitív kisugárzásukkal visszazökkentenek. Nem baj ha csak félig, de kezdetnek megteszi. Hinni kell, és megtudod változtatni az életed. El kell hinni, hogy vannak emberek akik tudnak szeretni, akik az utat végigéneklik, vagy akár a csizmádban is megtesznek nem kis távolságot. Mindezt miért? Azért, hogy feléledj, hogy ne tűnj olyan elveszettnek. Az ilyen emberek tanítanak meg arra, hogy melyik utat válaszd, a járhatót, vagy azt amelyik visszavisz a sötét alagútba….

 

Ki is akarok lenni?

tumblr_ln3k1tQcPf1qh5tzqo1_500_thumb

Valaki olyan akarok lenni, aki képes megbocsátani. Olyan akarok lenni, aki jobban törődik másokkal, mint magával. Olyan akarok lenni, aki őszinte. Olyan akarok lenni, aki bármit odaadna, csak hogy jól cselekedjen. Olyan akarok lenni, aki mindenkiben a legjobbat látja. Olyan akarok lenni, aki igaz barát. Olyan akarok lenni, aki próbál mindig jobb emberré válni, és aki tanul a hibáiból. Azt hiszem, olyan akarok lenni, akiben megvannak mindezek a dolgok, hogy végre az a lány lehessek, akinek nincs szüksége mások beleszólására a boldogsághoz. Igen, olyan akarok lenni, aki a bosszú helyet önmagát választja.